Versek

Varga Noémi: Ön - gyújtó 

Nem vagyok sötét nélküled,
De veled: lángolok.

Nem mondhatjuk, hogy a fény egy realtív fogalom, de ebben az esetben más jelentést kap a szó.
Ehhez nem elég egy definíció.
Ahogy hozzád sem
És hozzám sem.
Nem elég ha tudod az összes szót.
Nem elég ha tudod az összes szabályt.
Csak arra elég, hogy megállj.

Gyufát dobni szénakazalba.
Megtanulni szeretni.

Áy Krisztina: Szemek

Mint ki embert ölni kíván,
Rám úgy nézel
Zsarnok szemednek
Kegyetlen tekintetével.

De mint ki igazán szeret,
Rá úgy nézel
Fénylő tekinteted
Legszebbikével.

Áy Krisztina: Szürke

Nézem az ablakot,
A távolban szürke a táj.
A hétköznapokkal együtt
Minden szürkévé vált.

A fénylő napot most
Búskomor felhő takarja.
Szívemet is, hisz az
Csak a tiédet akarja!

A rideg árnyalat
megszűnni nem látszik,
Hiszen gondolataimban kezed
Még mindig a hajammal játszik.

Bárcsak visszamehetnék
A tavaszi napokra,
Mikor tiszta szíved engem akart,
S a kezed az enyémet fogta.

Mocsári Anna: Tükörbe nézek

Tükörbe nézek, magamat látom.
Könnyes a fényem, egy helyben állok.
Gondolatomban messze tekintek,
Túl a hegyeken, dombokon, réteken.

Arcképemen semmi sem ugyan az,
Eltűnt a jókedve és a mosolya,
Haja kócos és össze-vissza áll,
Amúgy is egy lobonc, de ez most más.

A keze és a karja csak remeg,
Pedig ő egyáltalán nem beteg,
Piros erekben fut szeme fehérje,
Mintha onnan kitörni készülne.

Becsukom a látást, talán így jobb,
De mégsem szünnek meg a gondolatok.
A bú, a bánat, miért gyötör engem?
Végül kinyitom újra két szép szemem.

Tükörbe nézek, magamat látom.
Könnyes a fényem, egy helyben állok.
Gondolatomban messze tekintek,
Túl a hegyeken, dombokon, réteken.

Mocsári Anna: A rejtélyes figura

Egy nagy piros köpenyben,
Egy ember ment el mellettem.
Fura szerzet lehetett,
Nem köszönt rá senkire.

Szőke volt ez nem vitás,
Fonatba fogta a haját.
Kis aranyos szemeivel,
Pillanatra rám tekintett.

A következő sarkon.
Megnézett egy plakátot.
Aztán befordult jobbra,
Azóta nem láttam újra.

Végvári Boglárka: Én, a kilátó

Az utca kong a csendtől,
Hiányod fájó.
Látlak már messziről.
Én, mint egy kilátó.

A fák a felhőkig érnek,
Hátha megtalálnak.
Az éjszaka rideg,
Évekig várnálak.

Csillan a Hold,
Ő is téged keres.
Kiút innen nincs,
Csak légy türelmes. 

A Hold se talál,
Hol bujkálsz már?
Kezdesz hiányozni,
A kilátó megvár.

Felkel a Nap,
De te nem vagy sehol,
Ne felejts el,
Legyél bárhol.

Névtelen: Fine line

I have to let you go,
even if I don’t know how,
in the end we both know, we’ll be a fine line.