József Attila szavalóverseny a kollégiumban
A költészet napja alkalmából
Hagyományainkhoz híven a magyar költészet napja alkalmából 2024. április 10-én rendeztük meg a József Attila szavalóversenyt. Minden csoportból minimum egy szavalót és három szavazót kértünk, akik majd a közönségdíj odaítélésében döntenek.
A versenyzők előbb egy József Attila-verset, majd egy szabadon választott költő tetszés szerinti költeményét mondták el. Ez utóbbi művek között szerepelt Radnóti, Petőfi, Nemes Nagy Ágnes, Arany János, Tóth Krisztina, Ady Endre, Berde Mária egy-egy alkotása. Mindenki kifejezően, érzelemdúsan, mély átéléssel adta elő a szavalatait.
A zsűri egyöntetű véleménye alapján a következő eredmény született:
I. helyezett: Csikós Dániel 9.E, Jókai Mór csoport
II. helyezett: Kontra Szilvia, 10.E, Hunyadi Mátyás csoport
III. helyezett: Mustó Sára 11.B, Fekete István csoport
Közönségdíj: Kónya Boglárka 12.A, Mikszáth Kálmán csoport
A zsűri ígéretes tehetségnek odaítélt díja: Jónás Kornél 9. AJTP, Móra Ferenc csoport
Az versenyt követő eredményhirdetésen minden diák megkapta a jól megérdemelt oklevelét, ajándékát, jutalomkimenőjét. Gratulálunk nekik és felkészítőiknek.