2024. 10. 01.

Iskolai közösségi szolgálat

Tájékoztató

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6.§ (4) szerint a rendes érettségi vizsga megkezdésének feltétele 50 óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 

Általános tudnivalók

  • A közösségi szolgálatot az adott tanuló esetében koordináló pedagógus az ötven órán belül  – szükség szerint a mentorral közösen – legfeljebb öt órás felkészítő, majd legfeljebb öt órás záró foglalkozást tart.
  • A közösségi szolgálat teljesítése körében egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe.
    A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítése alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás (iskolai napon), azon kívül 5 órás időkeretben végezhető.
  • A közösségi szolgálat a tanulók lakókörnyezetében, legfeljebb 30 kilométeres körzeten belül szervezhető meg.

A közösségi szolgálat dokumentálásának kötelező elemeként

  • A tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, tevékenységét a szülő egyetértő nyilatkozatát, a fogadó szervezet aláírását, pecsétjét, a tanuló aláírását.
  • A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott. A  teljesített órák tényét  a fogadó szervezet aláírása, pecsétje igazolja. 
  • Amennyiben a tanuló év közben iskolát vált, az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad.
  • Az iskolán kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor az iskola és a felek együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét. Az együttműködésről szóló szerződéseket minden esetben a Főigazgató Úr köti az érintett intézményekkel, a koordinátor segédletével.

A tanuló által választható tevékenységek fő területei

  • egészségügy
  • szociális és jótékonyság
  • oktatás
  • kulturális és közösségi
  • környezet- és természetvédelem
  • katasztrófavédelem
  • az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport és szabadidő
  • az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset-megelőzés

Az 50 órát a tanuló nem köteles egy tevékenységgel teljesíteni. A különböző területek közül a diák szabadon választhat, hogy hol szeretné teljesíteni a közösségi szolgálatot. A program kialakítása a kölcsönösségen kell, hogy alapuljon.

További információk a www.oktatas.hu oldalon a Köznevelés - Iskolai közösségi szolgálat menüben található.

Az év közbeni lehetőségek az iskolai illetve a diákok facebook csoportjában vagy az osztályfőnökök segítségével  kerülnek meghirdetésre. Jelentkezni, az osztályfőnöknél, vagy a koordinátornál (Szászné Majnár Ildikó) lehet ezekre az alkalmakra.

Új szerződések megkötése miatt a diákok a közösségi szolgálatokért felelős tanárt keressék meg.

Eger, 2024. szeptember 1.

Rázsi Botond Miklós
főigazgató