A legendás Kleopátra
VII. Kleopátra Philopatór Egyiptom legendás szépségű királynőjeként volt ismert, aki Kr.e. 51-től Kr.e. 30-ig uralkodott a birodalom élén. Julius Caesar szövetségese és Marcus Antonius hadvezér kedvese volt.
A nőnek, aki kora két nagyhatalmú vezérét is elcsábította, gyönyörűnek kellett lennie, gondolja Kleopátráról az utókor. Egyiptom egykori uralkodónőjének szépsége a mai napig legendás: kozmetikai szalonok ezrei, fürdőkoktélok és sók viselik a nevét. Külseje megőrzése érdekében naponta vett mézes és szamártejes fürdőket, de az extrém összetevőktől sem riadt vissza: hangya, halpikkely, főzött madárcsont is az alapanyagok listájába sorolható.
A tévhittel ellentétben azonban csáberejét nem szépségének köszönheti, hanem magas intelligenciájának és páratlan műveltségének. Többek között 9 nyelven beszélt, melyekbe az egyiptomi is beletartozott, ami azért jelentős, hiszen Kleopátrának görög volt az anyanyelve. Emellett tudományos könyveket írt és nem mellesleg filozófusnak tartották.
Ám külseje nem felelt meg a kor szépségideáljának. Arcát archeológusok által készített rekonstrukciók mutatják be korunknak. Alapul vették a fennmaradt freskók, szobrok vagy képmásával díszített egyiptomi és alexandriai pénzérmék sokaságát, melyek hosszú időn át őrizték vonásait. Hosszú, görbe vonalú orr, hegyes áll, csapott homlok, vékony ajkak és mélyen ülő szemek jellemezték a királynőt.
Egy görög történetíró, Plutarch így jellemezte őt: "A külseje önmagában véve nem volt igazán figyelemre méltó. Lényének kisugárzása tette olyan ellenállhatatlanná. Megkapó személyisége elbűvölő beszédstílussal párosult. Intelligenciája és mondanivalója megbabonázta a hallgatóságát. Már az maga volt az öröm, ha a hangját hallotta valaki. Mintha egy többhúros hangszeren játszott volna, úgy váltogatta a nyelveket, melyeken beszélt. Ellenállhatatlan bájjal csevegett, egyedülálló jellemként ismerték, varázslatos és elragadó volt a kisugárzása, amikor új emberekkel találkozott. Kedvesen csengett a hangja, amikor beszélt. És ezzel nemcsak a férfiakat hódította meg. A nők istenítették, úgy öltöztek, úgy viselték a hajukat, ahogyan ő."
Így ezt a róla kialakított képet megcáfolva láthatjuk, hogy bár Kleopátra nem volt a történelem legszebb nője, de tudásával és kisugárzásával kiemelkedett az egyiptomi uralkodók közül.