A korábbi évekhez hasonlóan ebben az évben is megrendezzük a

Bolyai János Matematikai Tehetségkutató Versenyt.

A verseny célja a tehetségek felkutatása és a későbbi tanulmányaik segítése.

A verseny kiírója a Koordináta Egyesület, támogatója az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium matematika munkaközösségének tagjai.
A verseny az idén is két fordulóból áll, amelyen az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulói vehetnek részt.
Különösen kiemelkedő tizenhárom évesek is indulhatnak. (Eddig minden évben volt közülük is egy - egy nagyon jól szereplő.)
A verseny helyszíne az
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
(Eger, Ifjúság út 2.)

A nevezési határidő: 2017. október 6., jelentkezni itt tudsz vagy a szervezők alábbi email címére.
Indokolt esetben a helyszínen is lehet nevezni.
A verseny nevezési díja 1500 Ft – a helyszínen kell befizetni.
Az első forduló ideje: 2017. október 10. 1430-tól -1600-ig.
Ekkor számológép és könyv mint segédeszközök nem használhatók.
A második (döntő) forduló ideje: 2017. november 7. 1430-tól -1600-ig
A döntőn zsebszámológép és bármely írásos segédeszköz (tankönyv, füzet, függvénytáblázat…) használható.


Sikeres versenyzést kíván a zsűri és a verseny szervezője!

 

Bíró Bálint (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
a verseny szervezője
 

Tedd próbára tudásodat, ilyen kérdések lesznek a versenyen!

Keresés a cikkekben

Nyolcadikosoknak!

 

Iskolai közösségi szolgálat

Közelgő események

szeptember 28.

Gólyabál

október 5.

Aradi vértanúk - megemlékezés

október 13.

szombat, tanítás nélküli munkanap

október 16.

Nyílt nap

október 19.

1956-os forradalom és szabadságharc – ünnepi műsor

október 27-november 4.

Őszi szünet

november 16.

Erzsébet-nap

november 21.

Nyílt nap

Hasznos linkek

Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódó iskola

 

 

 

Egy százalék!

Küldje el rendelkező nyilatkozatát a személyi adóbevallásával!

 

A támogatás céljai többek között:

• Tanítványaink képességeinek minél sokoldalúbb fejlesztése.

• Tanulóink jutalmazása.

• Taneszközök gyarapítása.

 

A kedvezményezett adószáma:

19142869-1-10

A kedvezményezett neve:

Szilágyis Alapítvány

 

Köszönjük támogatását!

Kapcsolódó dokumentumok:

Felhívás

Rendelkező nyilatkozat

Belépés

Design by HuGa Copyright © 2015. All Rights Reserved.